Ültem a hintán, félig lelógott a lábam. A hajam állandóan a számba fújta a szél. Szorongattam az öreg üvegbögrét, és elmélázva néztem a fel nem oldódott kakakó és fahéjgombóckákat. Felhúztam a lábam a mellkasomig, és a felhőket nézegettem a kakaót iszogatva. Erős kontrasztot alkottam a világos éggel, élesen elvált a sötétszürke a fehértől. Annyira közelinek, érinthetőnek, tapinthatónak tűntek, hogy groteszk módon az jutott eszembe, hogy kinyújtom a kezem, letépek egy kis darabot és a számba tömöm. Mint a vattacukrot. Lenéztem abögrémre. Vattacukor kakóval? Egy kis villámlás ízzel? Megráztam a fejem és ismét lenéztem a bögrére. A kakaó elfogyott, a felhőim elmaszatolta a szél. Leszálltam a hintáról és visszasétáltam a házba.