- Ha még egyszer meglátom azt a féreg Gilbertet a közeledben, esküszöm, hogy se ő, se te nem fogjátok többé érezni az állkapcsotokat! – pattantam fel a sötétbarna bőrkanapéról, és Klaus arcába vicsorogtam. A szája széle megrándult, talán a dühtől, talán egy elfojtott mosolytól, nem tudtam eldönteni, de legszívesebben kiütöttem volna néhány fogát. Amióta csak idejöttem, mert megkért, hogy segítsek nekik megölni Esthert, állandóan ez megy. Nagyon jól tudja, hogy egyetlen személy van ebben a büdös porfészekben, akit gyűlölök, de ő külön megtiltotta, hogy akár egy ujjal is hozzáérjek. Eddig nem igazán volt kedvem ellenkezni vele, ugyanis még szeretnék élni pár száz évet, és Niklausból minden kitelik. Tudtam, hogy mit művel a testvéreivel és az anyjával, hogy megölte az apját is, így nekem nem volt kedvem egy tölgyfakaróval a szívemben összeaszalódni a pincéjében.
A legjobban viszont az bosszantott, hogy ha a közelemben volt, mély hallgatásba burkolózott, általában olvasott. Nem tudom, hogy amiatt teszi-e ezt, ami még Isten tudja hány száz évvel ezelőtt történt köztünk, nem tudom. Sose mondta, hogy megbánta volna, és bár nem tartott tovább néhány hétnél, bennem akkor is megmaradt. Tudtam, hogy ő se tudja elfelejteni, mert vámpír, nem is lenne rá képes, esetleg az elméje legmélyére űzni az képeket, ahogyan annyi emlékével is ezt tette még régen, és amelyeket azóta se hívott elő. Lezárta őket, senki nem láthatta, mik rejtőznek a fejében.
 

Letette a kezében lévő poharat, amely még félig volt a borostyánszínű tömény itallal, majd mélyen a szemembe nézett. A zavarosan forgó kék örvényben nem tudtam eligazodni, soha nem is ment. Pillantásom érzékei, duzzadt, tökéletes ajkára siklott, ahogy lassan, halkan beszélni kezdett.
- Már mondtam neked, kedvesem, hogy Elena az én kezemben csak egy eszköz. Igazán nem kell féltékenynek lenned rá. – végigsimított az arcomon, és elmosolyodott. Összepréseltem az ajkam.
- Persze, Elena. Klaus, nem vagyok hülye, tudom nagyon jól, hogy miért vagy itt. Tatia. – léptem hátrébb tőle, mert attól tartottam, hogy nem fogok tudni elég hamar elmenekülni előle, ha esetleg arra kerülne sor.
Arca egy pillanat alatt elkomorult. Hirtelen megragadott, és a közeli falnak lökött, úgy, hogy mögöttem megrepedt a kemény tégla. Teste az enyémnek feszült, éreztem acélos erejét, ahogy két karom szorította. Forró lehelete az arcom égette, ahogy egészen közel hajolt hozzám.
- Felejtsd el ezt a nevet, Dorothy! Ő nem jelent semmit a világon.
- Igazán? Akkor mi is történt egészen pontosan 1545-ben? – sziszegtem, mire nekilökött a falnak, ami mintha egy hungarocell-lemez lett volna, darabokra tört, és hátrazuhantam. Felugrottam, nekirontottam, az asztal látta kárát. Felmordult, ahogy kihúzott egy hosszú fatüskét a karjából, aztán elhajította.
- Miért hozod fel? Tudod jól, hogy az…
- Hogy az? Mi az, Nik? Mi volt akkor? Mire voltam jó neked? Én is csak egy eszköz voltam, mint Elena? Néhány hét, addig tökéletes ágybetét voltam neked, aztán pedig szélnek eresztettél! – ordítottam izzó dühvel, majd ismét nekiestem. Megragadtam a torkánál fogva és a legközelebbi falhoz szegeztem. Elkapta a karom, kicsavarta és a hátamba nyomta. Felszisszentem a fájdalomtól. Ajkát a fülemre tapasztotta, amitől végigfutott a hideg a hátamon.
- Nem egy eszköz voltál. Én voltam az neked. Nem akartam elmenni, te küldtél el, egyértelműen a tudtomra adtad, hogy nem akarsz tőlem semmit többé. Szedtem a sátorfámat és pont.
A lábamat a falhoz támasztottam és ellöktem magamtól, a szoba túloldalára. Majd szembefordultam vele.
- Én küldtelek el? Én? Szerettelek, Nik! Szerettelek, de te csak fájdalmat okoztál nekem, semmi mást. Az örökös terveiddel, a portyáiddal, hogy mindig mással voltál, és közben nekem hazudoztál! Mindvégig csak szórakoztál! – üvöltöttem, a könnyek végigfolytak az arcomon. Zihálva állt a szobában, és engem nézett. – Nem én akartam hogy vége legyen! Miért hívtál vissza? Miért kellek ahhoz, hogy megöld az anyád? Miért? Miért?
Nem szólt egy szót sem, csak átvágott a szobán, vissza hozzám. Két keze közé fogta az arcom, hüvelyujjával letörölte a könnyeim. Felnéztem rá.
- Hogy jóvátegyem, amit közel 500 éve tönkretettem. Ha még nem késő. – suttogta. Ajka a következő pillanatban megtalálta az enyémet, és lassan, bűnbánóan csókolni kezdett. Gyűlöltem ezt benne, hogy akármi miatt haragudtam rá, elég volt megcsókolnia, és azt is elfelejtettem, hogy miért voltam dühös. 500 év alatt nem találkoztam még egy emberrel, aki ilyen tűzzel és szenvedéllyel képes csókolni, mint ő.
Elnyílt az ajkam, belélegeztem bódító, férfias illatát. Nyelve lassan behatolt a számba, és egyre vadabb, hevesebb csókba váltott át. Egyik karjával átkarolta a derekam, másikkal a hajamba markolt és még közelebb húzott magához. Teljesen elvesztettem az eszem, és tudtam, hogy ennek később még következményei lesznek, de jelen pillanatban csak azt tudtam, hogy akarom őt. Testestől-lelkestől.
Benyúltam a fekete pólója alá, kezeim végigjárattam izmos, erőtől duzzadó hátán és hasán, ajka közben megállás nélkül ostromolta az enyém. Hirtelen egyik kezével a fenekembe markolt, megemelt, majd felrohant velem a lépcsőn. Belökte a szoba ajtaját, majd letett az ágyra, kicsit hevesebben, mint ahogy ő azt gondolta. Fölém hajolt, és vetkőztetni kezdett. Az ingem cafatokban került le rólam, aztán mikor a nadrágomhoz nyúlt volna, megragadtam a kezét.
- Ezt ne tépd szét, nagyon drága volt! – mondtam neki. Elvigyorodott, aztán ajkát a nyakamra tapasztotta, ott kezdett csókolgatni, miközben megszabadított a nadrágomtól, ami egy darabban került le rólam. A vállánál fogva megfordítottam, és ráültem a csípőjére. Éreztem, hogy már kellő izgalomba hoztam. Lerántottam róla a szűk fekete pólót, majd megszabadítottam a nadrágjától is. Végigsimítottam a testén, majd csókolgatni kezdtem a nyakától kezdve a mellkasán át, egészen a hasáig. Rekedten felnyögött, majd megfordult velem, ezáltal én kerültem alá. Lerángatta rólam a melltartóm és a bugyim, én pedig lábammal letoltam az ő boxerét.
Puha kezével végigsimított az oldalamon, majd hirtelen belemarkolt a fenekembe, miközben ajka a mellemre csúszott, nyelve pedig játszadozni kezdett a mellbimbómmal. Hátravetett fejjel felnyögtem, egyik kezemmel a hajába markoltam, másik a hátán kalandozott, időnként mélyen a bőrébe mélyesztve körmeim, mire minden alkalommal megremegett. Újra fölém hajolt, mélyen a szemembe nézett, míg megemelte a csípőmet, és egy lassú, határozott mozdulattal belém hajolt. Felsikoltottam a testemen átfutó kéjtől. Lábaim Klaus dereka köré fontam, majd megfordultam vele, ezáltal én kerültem felülre. Tekintete sötéten kavargott, és kiszámíthatatlanul nézett fel rám. Lehajoltam, újból megcsókoltam, mélyen, szenvedélyesen. Nyelvem körbefuttattam ajka peremén, majd csókot nyomtam az állára, és a nyakára hajoltam. Nyelvemmel apró köröket rajzoltam nedves bőrére, egyúttal lassan mozogni kezdtem az ölében. Hangosan felhördült, én halkan nyögdécseltem, ahogy kezei a derekamra csúsztak, és ő kezdett el mozgatni. Egyre hevesebb, vadabb volt, láttam, ahogy az állati énje kezd eluralkodni rajta. Egy mozdulattal maga alá fordított, fogait a nyakamba mélyesztette. Kéjesen felnyögtem, a fájdalom még inkább feltüzelt. Ajkam felhúztam a szemfogaimról, belemarkoltam a hajába, hogy elhúzzam a fejét a nyakamtól, amin vékony vércsík csordogált. Újból az ajkára tapadtam. Nyelve vadul körözött a számban, az őrületig sodorva, miközben átölelte a derekam, és felült velem. Felsikoltottam, ahogy még mélyebben éreztem magamban. Arcán ördögi mosoly terült el, ahogy lassan mozgatni kezdte a csípőjét, és élvezettel hallgatta, ahogy egyre sűrűbben, egyre hangosabban nyögdécselek. Arcom a vállába temettem, ő pedig meglehetősen gyengéden csókolgatni kezdte a nyakam és a tarkóm. Egyik kezével a fenekem alá nyúlt, egy kicsit megemelt. Őrjöngő sikoly hagyta el a szám, testem az övének feszült a tüzes gyönyörtől, ami épp felemészteni készült. Hátravetett fejjel felnyögtem, és olyan édes kielégülés járta át a testem, mint még soha. Felsóhajtottam, majd mikor újra tudtam, hogy hol vagyok és kivel, ránéztem. Szám az övére forrasztottam, lelöktem az ágyra és újból én kezdtem mozogni az ölében. Néhány perccel később fojtott kiáltás hagyta el a száját, felnyögött, acélos teste megfeszült alattam. Mindketten hangosan kapkodtunk levegő után, és szótlanul néztük a másikat. Oldalra fordult, mellém feküdt. Végigsimított nedves arcomon, elhúzta a hajam, és finoman szájon csókolt. Felsóhajtottam.
- Megbántad? – kérdezte halkan, és magunkra húzta a takarót. Felé fordultam.
- Egyetlen percét sem. – válaszoltam, mire halványan elmosolyodott, de nem nézett a szemembe. Úgy döntöttem, hogy nem fogok tudomást venni arról, hogy van valami, amit nem mond el nekem. Túl szép volt ez az elmúlt idő, hogy ilyennel rontsam el. Holnap reggel rá fogok kérdezni.
Lehunytam a szemem. Megéreztem ajkát a fülemnél.
- Aludj, szerelmem! Többé semmi nem állhat közénk – súgta bársonyos hangján, majd arcon csókolt. Megnyugodva aludtam el.

Nem nyitottam ki a szemem, csak neszezést hallottam a szobából. Az ágy már üres volt mellettem, éreztem, de biztos voltam benne, hogy Nik pakol. Aztán a folyosóról női cipők koppanását hallottam. Kipattant a szemem.
- Elena? – nyögtem teljes döbbenetben, mikor megláttam az alakot az ajtóban. Egy szempillantás alatt mellettem termett és torkon ragadott.
- Majdnem.
- Tatia! – ordítottam gyilkos dühvel, és ellöktem magamtól. A bútornak esett, ripityára törve azt. Rávicsorogtam, majd nekirontottam, de ekkor hirtelen két erős kar visszarántott, és bilincsbe szorított. Azonnal felismertem.
- Klaus! Eressz el! – üvöltöttem, és vergődve próbáltam szabadulni a karjaiból. Fél szemmel láttam, ahogy lehunyja a szemét, és elmosolyodik. – Miért? – kiáltottam, és rángatózni kezdtem. Tatia felnevetett.
- Micsoda szerelmi szál, menten elájulok! Nik, semmit sem változtál. Még mindig ugyanúgy tőrbe tudsz csalni akárkit, akármilyen módszerrel. Határozottan tetszik. – lépett közelebb, és előhúzta az övéből a tölgyfakarót. Tekintetem a fegyverre siklott, aztán vissza a nőre. Összeszorítottam a fogam. A hibrid még erősebben tartott, nem tudtam menekülni.
- Remélem a pokolban fogtok megrohadni, utolsó rohadékok! – ordítottam. A következő pillanatban a tőr egyenesen a mellkasomra fúródott, Tatia olyan mélyre nyomta, amennyire csak tudta. A torkom kiszáradt, táncolni kezdett előttem a szoba. A fogvatartóm belecsókolt a nyakamba, és utoljára ezt mondta:
- Aludj szerelmem! Másik világ vár – súgta, és ellökött.
- Pusztulj meg – nyögtem verejtékben úszva, és a földre zuhantam. Az utolsó, amire emlékszek, az ágy lábát díszítő fafaragás. Aztán lassan minden elhalkult, elsötétült, megszűnt létezni.

Vége